2014. április 26., szombat

Pet'la Plate első teszt

Petra az első magyar lány, aki saját tervezésű nyomdapalettáival bolygatta meg a Beauty, azon belül is a körömlakkos magyar blogvilág békéjét. Szerencsés voltam, hiszen én is kaphattam a tesztlemezek közül egyet, nevezetesen a Peacock névre hallgatót. Le is teszteltem azonmód, most mégsem ezt a bejegyzést olvashatjátok (ne aggódjatok, jövő héten jövök vele, hosszú lesz, részletes és remélhetőleg hasznos is).

Úgy gondoltam, hogy elsőként a legautentikusabb módon fogom nektek bemutatni a palettát. Petra azzal "dicsekedett", hogy ez a lemez tökéletes a kezdők számára, így megkértem húgomat - aki eddig még soha nem látott élőben és nem is használt körömnyomdát - hogy próbálja ki.

Odaadtam neki minden kelléket és elmondtam neki, hogy hogyan is működik, majd kezembe vettem a fényképezőt és persze nagyokat nevettem. Figyelem, sok kép következik.

 Itt még a kiindulási állapot látható. mikor elmondom huginak, mi is lesz a dolga.

 Lakkozás egy rétegben.
 Azért kell a két réteg.

 Az első nyomdás minta. Vicces volt, mert szépen elmondtam, hogy a nyomdáról görgető mozdulattal helyezzük a körmünkre a mintát, de azt nem, hogy nem fentről lefelé, hanem oldalirányban.

 Újratervezés
 Közben öcskös is beszállt, persze nem a saját körmeivel...
 A kész manikűr.
 Munka közben...

Hugi tapasztalatai összefoglalva: hű, ez milyen király, én is akarok ilyet, máskor is, még egyszer, jaj de kevés a körmöm és mennyi az ötlet, egyszóval a kezdők körében számíthatunk akkut nyomdainger fertőzésre, amennyiben birtokunkba kerül ez a lemez, hiszen mint láthatjátok, elsőre is szuper manikűr készült a segítségével.



2014. április 21., hétfő

Born Pretty

Épp, mikor a legnagyobb szükséged van egy kis biztatásra, hogy felkapard magad a padlóról, pont akkor fogja a sors egy nem várt helyről nyújtania a kezét, hogy felsegítsen.

Nálam ez a kéz (hogy folytassam ezt a szörnyű képzavart) Born Pretty Store Ritájától érkezett e-mail formájában. Felkeresett ugyanis, hogy működjünk együtt, teszteljek néhány terméket és még az olvasóknak egy (könnyen megjegyezhető kód formájában) 10%-os kuponkódot is.

Mivel többségében imádom a Born Pretty Store portékáit, ezért szívesen mondtam igent a felkérésre, és már úton is van az első tesztcsomagocskám. Mivel tudom, hogy néhány olvasóban a szponzorált bejegyzések ellenszenvet váltanak ki, ezért szeretnék őszintén írni a dologról.

Azt hiszem, az nyilvánvaló, hogy miért jó ez nekem, mint bloggernek és magánszemélynek:
  • először is nagyon jól esett maga a megkeresés, mert megerősített abban, hogy valamire érdemes, amit csinálok.
  • másodszor kapok ingyen mintákat, ami költségkímélőbb, mint eddig, amikor ugyanezt önköltségen finanszíroztam meg (mert azért már párszor rendeltem ám innen)
Azért nektek is lesz hasznotok belőle:
  • a tesztek remélhetőleg informatívak lesznek számotokra, és így tudjátok majd, megéri-e rendelni
  • a kuponkód használatával olcsóbban tudtok rendelni, ha megtetszik egy termék
  • minél többet használjátok a kuponkódot, annál nagyobb a valószínűsége egy (vagy több) a Born Pretty Store által támogatott játéknak
  • mivel van, hogy egy termék valakinek nem válik be, másnak viszont igen, ezért biztosan lesz olyan, hogy amelyik termék nekem nem válik be, azért kommentben lehet majd jelentkezni postaköltség áron
Azt említettem már, hogy szuperegyszerű megjegyezni a kódomat? 
 A képre kattintva (vagy itt, vagy az oldalsávban) a Born Pretty Store webshopjába juttok, érdemes szétnézni, én pedig nemsokára jövök néhány termékteszttel.


http://www.bornprettystore.com/

2014. április 13., vasárnap

Glamour napi ámokfutás

Igazából nem is nagyon ámokfutás, de tény, elég nagy vakmerőségre vallott tőlem, hogy a fogműtétem dacára nekivágtam a shoppingünnepnek. No azért nem voltam ám felkészületlen, volt kis listám, és csupán csak 3 úticélom volt a legszükségesebb holmik beszerzésére, nevezetesen a Rossmann, a DM és a Müller.

Pécs kertvárosában azért nem olyan nagy a forgalom az üzletekben, mint ha bementem volna mondjuk a belvárosi Árkádba, szóval első és második célállomásomon alig lézengtek, egyáltalán nem volt tömeg, lökdösődés, 10 évesek a sminkes pultok előtt. Persze az is lehet, hogy a péntek délelőtti időpont is közrejátszott. Ezért a kényelemért viszont le kellett mondanom néhány jóságról is, ugyanis bizonyos márkákak nincs kihelyezett polca, csak egy-egy kis papírtárolója (vagy még az sem), így néhány listás termékről, például a Catrice és a Rimmel cuccokról.

Nem panaszkodom, azért így is megtelt a kosaram, a DM és a Rossmann zsákmányt láthatjátok a következő képen:
Rossmann:
  • A Palette Deluxe  Intenzív Vörös Violet hajfesték a húgomé lesz, eredeti ára 1299 FT, ebből jött le 30%
  • Ziaja tusfürdők narancs és kókusz illatban, a kókuszos anyáé lesz anyák napjára, a narancsos sorsa még kérdéses, lehet, hogy megtartom. Eredeti áruk 990 FT/db, ebből jött le a 25%.
  • A Ziaja kézkrém kakaós illatú, a Ziaja termékektől ez megszokott már. Ez itthoni kézkrémnek tökéletes, ketten használjuk párommal. Eredeti ára 649 FT, ebbpl jött le a 25%.
A Rossmannban összesen fizettem: 2894 FT-ot, spóroltam:1052 Ft-ot. (luxus, felesleges dolgok száma:0, nem betervezett termék:0)

DM:
  • Fogkrém mindig kell, a Blend-a-medre 50%-os kupon volt, egynek jó, 549 FT volt az eredeti ár.
  • Magamnak külön vettem Sensodyne fogkrémet, mert most kell a fogaimnak egy kis kényeztetés.Az eredeti ára 999 FT lett volna, ebből 25% jött le. 
  • Ezt a Manhattan körömlakkot már régóta nézegetem, valamelyik régi limitált kiadás lehet, mert már elég régóta az akciós kosárkában feszített 499 Ft-ért, az eredeti árát már nem tudom, de gondolom az átlagos Manhattan körömlakkárak vonatkoztak erre is. Minden esetre azért is szeretem a DM kuponokat (és itt most tekintsünk el a Glamour napi DM termékfelárazásoktól), mert a már eleve akciós kosárban levő akciós termékekre is vonatkoznak, szóval az akciós árból jött le 25 %.
  • She tus. No ez az, ami nem volt betervezve. Azt tudtam, hogy szeretném kihasználni a SHE-Alverde 50%-os kupont, de valami kézkrémet gondoltam (igen, nálunk a kézkrém a leginkább fogyó szépségápolási termék). Mivel semmi nem fogott meg a kínálatból, gondoltam megnézem a SHE állványt is. És akkor ott megláttam a tusokat és arra gondoltam, hogy nekem még sosem volt fekete színű tusom, és kell egy. Tudom, gáz, hogy 26 évesen ez az első igazi fekete tusom. Megnéztem a többi 50%-os kupont, de mivel fogalmam sincs ezen termék jellemzőiről, előnyeiről, hátrányairól, hogy mit kell figyelni, gondoltam, mégsem valami horribilis összeget adok ki, pláne ha nem válik be, legalább úgy nem siránkozom a kidobott összeg miatt. Így velem jött. Eredeti ára 1190 Ft volt, ebből jött le az 50%.
A DM-ben összesen fizettem 1996 Ft-ot, spóroltam 1250 Ft-ot. (luxus, felesleges dolgok száma:2, a körömlakk és tus nélkül tudtam volna élni, nem betervezett termék:1, a tus.)

A harmadik állomása az én glamúrtúrámnak szombatra jött ki, tekintve, hogy barátnőmmel együtt akartunk vásárolni, hogy a végösszegi kuponból, ami 20%, ő is részesedjen. Mivel elvitte a blokkot, így csak kb összegeket tudok mondani.
Azért mikor odaértünk szombat délután az üzletbe, majdnem kifordultunk az ajtón, meglátva a tömeget. Itt is volt listám, de sajnos a legszükségesebb dolgokat nem sikerült beszerezni, vagy csak kompromisszummal. Nem is mentünk volna a Müllerbe, ha nem lett volna szükségem hajfestékre (L'Oreal 50% kedvezmény) és borotvára (szintén 50%, de csak egy meghatározott női illetve férfi borotvatípusra). Mondanom sem kell, mire odaértünk, már egyik sem volt, se hajfesték az én színemben, se női, se férfi borotva abból a típusból. De ha már ott voltunk, megmutatom, mit zsákmányoltam. Nem írom ki külön, de mindenre 20% kedvezménnyel számolhatunk.
  • Vattapamacs, ezen nincs sokat magyarázni, kellett, ez volt a legolcsóbb, kb 295 Ft. eredeti áron.
  • Borotva, mert hát az is kellett, szóval végül szintén az olcsó, de azért tűrhető kategória, eredeti ára kb. 695 Ft.
  • Teák: a látvány csal, ez ugyanis 4 féle ízesítésű. Én is vettem két dobozzal ezekből a Messmeer teákból, (tudom, nem a legegészségesebbek az aromától, de nagyon finomak) és barátnőm is, majd kint megfeleztük a dobozokat. Kb. 525 Ft/db.
  • Kellett egy szájvíz is, ezt sem magyarázom, talán csak annyit, hogy most a fogam miatt háromszor annyi fogy, mint általában. Ha jól emlékszem, akkor 895 Ft körül lehetett eredeti áron.
  • Essence like a million miles away parfüm. Eredeti ára 995 Ft. Végigszagoltuk az összeset. Tényleg. Aztán még egyszer. Aztán ez volt a legjobb. Aztán elhoztam, magamra fújtam, és nem az igazi. Nem értem, miért nem tudok rendes parfümöt venni, ez már a harmadik eset, hogy kipróbálom, imádom, megveszem, hazahozom, és nem tetszik igazán. Oké, nem rossz, el fog fogyni, de úgy látszik, a körömlakkok helyett lassan parfümöket fogok gyűjteni. 
  • A képen nincs rajt, de vettem még egy öblítőt és két csokit is. Az öblítő 600 Ft körül volt, a csoki meg 90/db.
Így kedvezményekkel együtt fizettem 4000 Ft-ot, szóval nem nehéz kiszámolni, hogy 1000 Ft körül spóroltam. (luxus, felesleges termék: 1 db, ami nem is volt tervezve, az Essence parfüm. Megbántam-e? Igen is meg nem is. Utálom, hogy nem találok egy rendes parfümöt!!!)

Újra DM, ez egy másik üzlet, szintén szombat, de itt sem volt tömeg, sőt, igazából csak ketten voltunk vásárlók a barátnőmmel:
  • A Maybelline 50%-os kuponján húgom megkért, hogy vegyek neki egy szép, barackos-korallos árnyalatot. Én meg megvásároltam ezt a 422-es Coral Tonic árnyalatot. Mit gondoltok, mi lett a vége? Hát az, hogy ő inkább barackosabbat szeretett volna, ez túl erős és különben is van neki egy ugyanilyen Miss Sporty rúzsa, szóval nem kell neki. Rajtam ragadt. Tudjátok, mennyibe kerül ez a rúzs??? 2500 Ft a becsületes ára!!! Hogy luxuscikk-e? Nekem, aki nem sminkel, határozottan igen. Okés, hogy kuponnal 1250 Ft volt, de annak, akinek eléggé ki van számolva a havi kosztpénz és minden, egy 1250 Ft-os tétel is erős átszervezést követel, szóval magamnak nem vettem volna meg. Másrészről viszont ez a rúzs egy álom. Gyönyörű szín, hidratálás, fedés, és nem is áll rosszul. Igazából nagyon tetszik, szóval a bennem lakozó kisördög most határtalanul boldog.
  • Itt vettem még egy körömreszelőt is kb. 350 Ft-ért, erre nem volt akció. 

Összességében véve félig sikeresnek ítélem meg a Glamour napokat: csak a Müllerben volt tömeg, két dolgot nem sikerült megvásárolnom, amit nagyon akartam, és helyette 3 olyat vettem, amit nem akartam eredetileg, ezek közül mindegyiket fogom használni, szóval összességében véve pozitívan jöttem ki belőle. A pénztárcám pedig, ha egyik oldalról nézzük, akkor durván 11000 Ft-tal könnyebben, ha a másik oldalról nézzük, akkor 4300 Ft-tal dagadtabban vág neki a hónap második felének.       

U.I.:A Ziaja narancsos tusfürdője! A legjobb vásár a hétvégén, most már biztosan megtartom!!! Próbáljátok ki!!!
  



2014. április 11., péntek

Bölcsességfog

Azért vagyok így eltűnve, mert kiszedték a bölcsességfogamat. Pontosabban kiműtötték. Sajnos szükség volt rá, és mivel egyik oldalon már megvolt a nagy beavatkozás, úgy gondoltam, hogy a másik oldalon már sima ügy lesz. Hát nem.


Tudom, vannak szerencsések, akik nem értik, mit rinyál valaki egy foghúzáson, nekik 15 perc alatt kint volt, és másnap már rántott húst falatoztak a nagymama nagy megelégedésére. Én sajnos nem ebbe a kategóriába tartozom. Ha te sem, vagy csak kíváncsi vagy arra, milyen egy komplikált fogműtét, esetleg hogy milyen jótanácsokkal szolgálnak az orvosok a lábadozás idejére, oh, és ha erősebb a gyomrod, csak akkor olvass tovább:)!


Tehát a jobb alsó 8-as, az a fránya bölcsességfog. Ugyanaz a doktornő, mint múltkor, fiatal, de egyáltalán nem kedves. Kicsit olyan hmm...Dr. Houseos, ami a páciensekkel való viszonyát illeti, azaz nem egy léleknyugtató jelenség, kicsit felsőbbrendűen viselkedik, látszik, hogy a páciens nem nagyon érdekli, inkább csak az elvégzendő feladat. Simán megbeszéli az asszisztensével, hogy ez miért nem jó, mit hibázott el, mennyire nehéz ezt kiszedni, még sosem látott ilyet, hogy ennyire be lenne ékelődve, hogy fog a végén fájni, úgy, hogy éppen könyékig van egy vésővel az ember szájában.Nem túl komfortos érzés ott feküdni, miközben az a buta fény a szemedbe világít és neked ellent kell tartanod a fejeddel, miközben a doki épp kalapálja az állkapcsodat, és közben ezt hallgatod.



Visszatérve a műtétre, megkaptam az érzéstelenítőt, ami szerintem a kellemetlen rossz, utálom a tűszúrást, fáj.  A bölcsességfogam teteje negyed óra alatt kint volt. Sajnos azonban mindkét gyökér benne törött az állkapcsomban. Ez azt jelentette, hogy újabb minimum fél óra fúrás, vésés, vágás, feszegetés következett. Közben egyszer lettem rosszul, mikor a doktornő épp belevágott az ínyembe - ez nem fájt - és éreztem, ahogy egy vérspritz jó melegen a nyelvemre hullik. Akkor levert a víz és elszédültem és éreztem, ahogy lesápadok. Abba is kellett hagyni  a beavatkozást pár percre, ki kellett nyitni az ablakot és fekvő helyzetben felhúzott lábakkal és kinyújtott karokkal kellett feküdnöm. Kicsit megalázó volt. De aztán jobb lett és folytattuk a barkácsolást. Egyszer egy pillanatra éreztem erős fájdalmat, szóltam is, de mivel nem volt tartós, a doktornő és én sem szenteltünk neki nagyobb figyelmet.  Végül a fél órás szenvedés után - ugyanis a doktornő egyszerűen nem bírta kiszedni a gyökereket - a profnak kellett odajönnie és kivennie. Öt perc alatt végzett. Aztán összevartak, sőt egy jódos draint is beletettek a fogamba, merthogy most több, mint valószínű, mivel ennyire megkínoztak, be fog gyulladni a fogam.


Hazajöttem, és lejegeltem, első nap csak fogat mostam, nem is nagyon ettem, csak egy kis krumplipürét. Másnapra még mindig nem múlt el a zsibbadás a nyelvemből, sőt most, a harmadik napon is olyan, mint a műtét napján. Valószínűleg valami idegvégződést ért a beavatkozás, és a mellékhatások között szerepel, hogy akár örökre zsibbadni fog a fél nyelvem. Jelenleg eléggé meg vagyok ijedve, mert amellett, hogy zsibbad, fáj is, sőt még egy szájzárat is sikerült összeszednem, hogy véletlenül se felejtsem el, hogy foghúzáson jártam. Legalább viccesen pöszén beszélek, ilyen még úgysem volt, de nagyon nem lenne jó, ha ez így maradna. Gyógyszert szedek, Cataflámot, azért azzal elég jól viselhető a fájdalom.

Jah és nagyon betartom a javaslatokat, amiket az orvos adott:
  • Amint hazaértem, jegeltem kb. egy napon keresztül. Ez jól lehúzta a duzzanatot, és nem lett véraláfutásos az arcom.
  • Első nap fogmosás óvatosan többször, étkezés után mindig, még ha csak egy kis üdítő, akkor is, második naptól ehhez jön az öblögetés Listerinnel.
  • Nem eszem tojásos, tejes ételeket, nem iszom kávét, forró italt vagy levest, alkoholt, nem cigizem (persze azt máskor sem szoktam) varratszedésig.
  • Igyekszem tornáztatni az állkapcsom, de csak a második naptól kezdve, és nagyon óvatosan, hogy ettől talán enyhül a szájzár.
  • Nem emelek, nem végzem fizikai munkát,nem sportolok, pihenek, sokat alszom varratszedésig.
  • Nem eszem banánt és egyéb gyümölcsöt, aminek apró darabkái a szájüregben kezdhetnek lebomlani.
Körülbelül ennyi a jótanács, amit kaptam. Remélem, a bejegyzés második fele hasznos volt számotokra. Ti már túl vagytok a bölcsességfog-eltávolításon? Nálatok könnyebben ment?

2014. április 1., kedd

Claire's leárazásos lakk

Annyira szerettem volna ezt a lakkot, és persze még a három másik társát is, már akkor, mikor megjelent a kollekció, kinéztem magamnak. Az én pénztárcámnak ismeretlenül azért elég drága ez az ezer feletti árkategória, de mivel most le vannak árazva a lakkok 300 Ft-ra, gondoltam teszek egy próbát. Mit ne mondjak, elég vegyes érzéseim vannak.

A választásom elsőre a Splatter green lakkra esett, aminek eredeti ára 1390 Ft volt. Egy neonos zöld hatású jelly lakkban úszkálnak a dalmatapöttyök, azaz kisebb és nagyobb fekete és fehér flitterek és csíkocskák.


Kezdem a pozitívumokkal: baromi jól néz ki.




És ezzel ennyi. Gondolom, nem lepődtök meg ez után, ha azt mondom, hogy még a 300 Ft sem biztos, hogy megéri, nemhogy az 1400.

Az üveggel nincs különösebb gond, olyan semmi extra. Az ecsettel azonban már annál inkább. Vagy nekem sikerült szerencsétlenül belenyúlnom, vagy az összes ilyen, nem tudom, de a szálak egyszerűen torzonborzul állnak.

 Ez nem segít egyenletesen felkenni a lakkot, mint ahogy az állag sem. Kicsit nyúlós, közben meg híg, nem oda megy, ahova szeretném, és a flitterek is elég kemények, nehezen kezelhetőek. Ez leginkább felkenéskor látszik, mert van, hogy a körömfelület egyik részén teljesen üres a jelly alap, ahova viszont feltapad egy-egy nagyobb glitter, ott aztán az összes többi követi egy nagy, kibonthatatlan flittercsomóban egyesülve. A szálak pedig rettentő merevek és kemények, mintha műanyagreszelék lenne. Ez egyrészt azért rossz, mert nemhogy nem fekszik fel a körömre, inkább felkunkorodik és bök, még két réteg fedőlakkon keresztül is. Másrészt meg mindenbe beleakad, és folyton birizgálni kell, és akkor előbb-utóbb felkaparja az ember lánya.

A fedése jelly, szóval gyakorlatilag átlátszó, de ezt fehér alaplakkal orvosolhatjuk, és akkor nem fognak látszani a körömvégek. Tartóssága is rendben van, bár gondolom a két réteg fedőlakk ebben is kicsit rásegített.

Azt említettem már, mennyire jól néz ki? Az összes bosszúságom ellenére nagyon tetszik, sőt, bár senkinek nem ajánlom a megvételét, mégis elgondolkodtam, hogy visszamegyek a narancssárgáért vagy a kékért, mert összességében véve annyira nyárias és élénk és vidám és annyira de annyira jól néz ki!!!