2014. február 22., szombat

Egy igazán jó kis manikűr

És nem csak azért, mert imádtam együtt a színeket, hanem mert a felhasznált 3 lakk mind jó minőségű és nagy nevű, és mindhárom első a számomra.

A China Glaze Boo-gie down-ját már láthattátok itt, szilveszterkor ezt viseltem annó, és imádtam. Az e-bayről rendeltem meg, mert láttam vele egy szürke manikűrt itt, és tudtam, hogy ezt egyszerűen kell, én is akarom ezeket a körmöket. Amikor megkaptam, persze ki kellett próbálnom, de nem volt hozzá alapom, így került a zöld fölé. Imádtam és máig imádom, a kedvenc csillámos lakkom még akkor is, ha kell rá fedőlakk, hogy ne álljanak ki belőle a szálacskák és glitterek.

Aztán most a Marie Claire újsághoz Art Deco lakkot adnak ajándékba. A Pixis dobozokat nézegetve szerettem volna kipróbálni a márkát, és mivel vonatozáshoz úgyis kell újság, hát gondoltam megveszem. Sajnos csak egy fura rózsaszín árnyalat volt, így ott hagytam a vasúton az utolsó példányt Pécsett az újságosnál. Egész úton azon gondolkoztam, hogy ha mondjuk egy szép középkék árnyalatot találnék, tuti megvenném, de azért aggódtam, hogy már minden számot elkapkodtak. A zegi újságosnál aztán képzeljétek, pont azt a kék árnyalatot találtam, amit elképzeltem magamnak...és ott volt mellette ez a szürke. Gyönyörű, sötét. Elég nagy dilemmába kerültem, végül a régi vágy diadalmaskodott az új felett, a szürke lett az enyém! Nem bántam meg, és én látok benne egy kis kéket is.

 Végül pedig azért kicsit lágyítani szerettem volna a manit, így előkerült az első Orly lakkom, ami viszont tényleg Pixis, a Nite Owl, és bár olyan nude-os szín, nagyon szeretem.

Mutatom is a kész manit:




 Nektek hogy tetszik???

2014. február 20., csütörtök

Gondolunk a jövőre?

Az elmúlt pár hétben nagyon sok impulzus ért, ami arra késztetett, hogy megírjam ezt a bejegyzést.
Az első, hogy mint olyan sokan Magyarországon, én is küzdök a munkavállalással. Három diplomával a hátam mögött a legutóbbi fizetési csekkem nettó 55000 Ft-ról szólt, amiből, ha nem lenne pasas, azt hiszem, egy híd alatt lakhatnék. A jobb munkára pedig egyelőre nincs sok kilátás, sőt, kb. örülhetek, hogy ez is van. Ráadásul szerencsém, hogy a főnök és a felesége szuperjó fej, így legalább a légkör normális, ha a fizetés nem is álom, és tényleg nem lehet belőle kijönni.
A másik, hogy a TV-ben láttam a Hogyan szerezd meg az első milliódat című...hát...dokurealiti szerűséget. A műsorvezető srác azt mondta, hogy minden háztartásnak a bevétele 15%-át kellene megtakarítania 25 éves korától minden hónapban ahhoz, hogy nyugdíj után 30 évig ugyanazon életszínvonalat tudja tartani.
Kaptam egy e-mailt is a magyar nyugdíj-körképről. Nem részletezem, de már most elég siralmas. Erről jut eszembe, te tudod, miből lesz majd nyugdíjad? Merthogy a mostani felosztó-kirovó rendszer azon alapul, hogy amit ma megtermelünk és leadózunk, azt nagyanyáinknak osztják, és mi majd gyermekeink munkája után kapjuk a nyugdíjat. Elvileg. Namármost  egy elöregedő társadalomban egy aktív keresőre egyre több eltartott jut majd, szóval mire mi odaérünk, a rendszer valószínűleg fenntarthatatlan lesz.
De ne menjünk el ennyire messze, mi lesz veled, ha befejezed a fősulit? Gondoltál rá, hogy mi lesz, ha nem találsz egyből munkát? Ha már nem kapod az ösztöndíjat, szoctámot, közösségi ösztöndíjat, amiből ma még egész jól meg is tudsz élni? Ha ne adj Isten fél év és nulla bevétel után már bármit elvállalsz, aztán meg azon siránkozol, hogy éppcsak valami kis éhbért kapsz, és mivel elvállaltad a munkát, kiestél a TÁMOP támogatotti köréből, így nem felelsz meg a pályázati feltételeknek még akkor sem, ha az állás összes követelményét teljesíted, és így elesel egy normális fizetéstől és normális élet lehetőségétől? Bocsi, kicsit elkalandoztam, de sajnos most pont ebben a helyzetben vagyok, épp most élem meg.
Visszatérve az alapkérdésre, azt kell mondanom, hogy amíg az ember fiatal, nem gondol semmi komolyra, maximum arra, hogy a hónapban kijön-e a szülők vagy az ösztöndíj nyújtotta zsebpénzből és tudja-e finanszírozni a tanulását, a bulikat, a hétköznapi igényeit. Megtakarításra jobb esetben még csak mint majd egyszer azt is el kell kezdeni kategóriaként tekint.
Kérem szépen, ébresztő. Azért is írom ezt a bejegyzést, hátha kicsit tudok segíteni abban, hogy ne kerüljön más is az én helyzetembe. Nézzük, milyen lehetőségek vannak arra, hogy gondoskodjunk magunkról, pontosabban a jövőbeni magunkról.
  1. Szülők gondoltak a jövőnkre. Ez szerencsés eset, az egyik csoporttársam szülei bankszámlán születése óta gyűjtötték a gyerkőcöknek a pénzt, néha nagyobb összeget elhelyezve, így amikor kikerült egyetemre, és végre hozzáfért a számlához, elég nagy összeggel sikerült elindulnia. 
  2. Amikor magunk vagyunk:
    1. Érdemes minden hónapban bizonyos összeget félretenni. No de hogyan? 
      • Amikor volt egy célom (EFOTT jegy), akkor fogtam egy perselyt, és mindig, ha fém 200-ast kaptam, akkor azt beletettem. Így 6 hónap alatt 10000 ft jött össze. Ha ezt az ember nagyban csinálja, és havi 10.000 Ft-ot félrerak, akkor a perselyben 5 év alatt összegyűlik pár százezer ft. Nem rossz, nem rossz, de nem az igazi.
      • Ha bankszámlán teszi mindezt, akkor ott számolhat kamatokkal. A mai gazdasági környezetben ezek a kamatok sajnos nem mindig kedvezőek, hiszen oda-vissza működnek, kamatadó és társaik, a számlavezetési díjak, ezekkel mind számolni kell, és aszerint megválasztani a bankot, hogy a végén pozitívan jöjjünk ki. Ez már egy kicsit hosszabb távú pénzügyi tervezést igényel, érdemes különböző pénzintézetekben részletes tájékoztatást kérni, esetleg pénzügyi tanácsadóhoz fordulni.
      • Ott van aztán a befektetés. Gondolok itt például az életbiztosításra. Különböző konstrukciók közül választhatunk, a pénzünket a biztosító forgatja, befekteti részvényekbe, kötvényekbe, és a végén vagy garantált pénzösszeghez jutunk, vagy az eszközalapú befektetéseknél hozam szerinti végösszeghez juthatunk. Ezek már hosszú távú befektetések, 10-20 éves futamidőben kell gondolkodni, viszont akkor akár milliós nagyságrendekről is beszélhetünk havi 15-20 ezer ft befizetésekor. Nem beszélve arról, hogy baleseti védettséget is kapunk. 
      • Ha konkrétan a nyugdíjra gondolunk, ott van a magánnyugdíjpénztár lehetősége, a biztosítók többféle konstrukciója. A lényeg, hogy ezek tudják majd biztosítani azt, hogy ne az állam és az elöregedő társadalomban még aktív dolgozók jövedelméből fennmaradó valamicskére kelljen támaszkodnunk öreg korunkban, és fenn tudjuk tartani azt az életszínvonalat, amit szeretnénk. 
Csak néhány lehetőséget említettem a sok közül. Az volt a célom, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy igenis fontos gondolni a jövőnkre, hogy fiatalon, amíg lehetőségünk van rá, gondoskodjunk a felnőtt önmagunkról. Egyik barátnőm mesélte, hogy ő az ösztöndíjából mindig félretesz egy bizonyos összeget, amihez nem nyúl, mert az nem az övé. Az a jövőbeli Vikié, és ha elvenné tőle, akkor olyan lenne, mintha lopna.
remélem, hasznosnak találtátok a bejegyzést. Ti gondoltok a jövőre?

2014. február 18., kedd

Kaptamvettem mostanában

Akció akció hátán, nem is ragoznám túl a dolgot, inkább csak megmutatom, mik kerültek hozzám legutóbb.

 A legszuperebb ajándék, pasastól Hamburgból. A kis gyíkocska nagyon édes, a lakk pedig tökéletesen eltalált a mostani piros mániámhoz:). Évfordulós ajándék, cuki fadobozkában, amit majd átalakíthatok!
 Thimmykétől érkeztek, és nagyon sokat utaztak ezek a szépségek, hogy gyűjteményem megbecsült darabjai lehessenek és feldobják a borongós napokat.

 Kellett már egy rendes fekete táska, 1900 Ft-ért csaptam le rá.
 Sixx leárazás, 1 pár 300 Ft. Nem rossz üzlet, igaz?
 Ezt nem akartam, csak becsúszott. A fehér már megvolt, az ezüstre vágytam, az arany pedig ajándék lesz. 299 Ft volt a homoklakkok darabja a Rossmannban. A fedőlakk meg mindig kell, azt kénytelen voltam teljes áron elhozni.
 Avon rendelésem, a parfüm eredetileg az enyém, de még gondolkodom azon, hogy anyának adjam. A párnaspray és balzsam páromé lett.
 E-bayről érkezett, darabja 290 Ft volt. Vagyis párja.
Rossmannban is leárazás volt ékszerfronton, egy lógós tollas lánc és 3 pár bedugós fülbevaló összesen 600 pénzért. Nem rossz, mi?

Hát ennyi lett volna az utóbbi pár hét zsákmánya, remélem tetszett ez a kis bejegyzés. Azt hiszem, megint be kell látnom, hogy ékszerfüggő vagyok.

2014. február 9., vasárnap

Galaxis mani

Egyszerű galaxis hatású manikűrt szerettem volna, "sandosítva". Ez jó alkalomnak bizonyult arra, hogy kipróbáljam az Orly szépséges csodáját. A Holiday soireé kollekció Androgyneje egy fekete jelly alapban gyönyörűséges kékes-zöldes-sárgás nagyobb és ezüstös kis csillámokat tartalmaz. Önmagában is szuper, de fedőlakként használva igazán izgalmas, sejtelmesen sötét kombinációkat tudunk összerakni. Itt most a Moyra fekete sand lakkján láthatjátok egy rétegben. Egyetlen negatívuma, hogy a csillámokat halászni kell. Erre egy jó kis trükk, ha minden köröm előtt ecsetmerítéskor kicsit megrázzuk az üveget.  



Nektek hogy tetszik ez a kombináció?

2014. február 8., szombat

Essie

Megvolt a nagy Essie leárazás, és bár Budapest elég messze van, szerencsére szuper barátaim vannak, és így én sem maradtam le róla. Drága Viki, ezúton is köszönöm, hogy akárhányszor valami körömlakkos akció van a nagyvárosban, te rendületlenül mész, és levadászod nekem a legjobb darabokat!

Nem akartam túlzásokba esni, így végülis 5 db lakkocskára adtam le a megrendelést. Sajnos a nagy álomlakkom, a gyönyörű étcsokoládészín nem volt már, így még mindig ácsingózom egy nagyon sötét barna színre, de azért amik végül Viki kosarában landoltak, nos egy kivétellel teljesen elégedett vagyok. Mindjárt mutatom is, miről beszélek:
Csoportkép
Egyet kértem, hogy lehetőleg ne legyen béna pasztellszín a lakkok között. Ez a kívánságom maximálisan teljesült.

További instrukciók voltak: legyen valami különleges szín, legyen sötét, legyen valami arany színű, lehet valami rózsaszín is, de ne az a nagyon rózsaszín, lehet valami barna, legyen lilás, de igazából rád bízom ám, amilyet gondolsz. Mert ugye alapvetően a lila-kék-zöld az én színvilágom, de ez az akció sajnos nem arról szólt, hogy ilyen lakkok legyenek, és már eléggé le is voltak fosztva az állványok.
A lakkokról általában elmondható, hogy utálom az ecsetüket. A régi, nagyon hosszú és vékony ecset, amivel egyszerűen nem tudok szépen dolgozni. Ezt leszámítva nem igazán tudok nagy negatívumot mondani, talán csak azt, hogy egyes színeknél a fedés nem az igazi, és hogy a száradás is inkább közepes, mint jó, de ezen egy gyorsszárító fedőlakk könnyen segít, és utána a tartósságra és a színekre nincs is panaszom.  Jah, és imádom az üveget, elegáns, szép és egyszerű.


Nézzük akkor őket sorban, kezdve mindjárt a két kedvenccel: a lila (Damsel in a dress) és az arany (Shift power) színnel.
A lila lett az abszolút kedvenc, az üvegben van egy kis ezüstösen fémes színe is, a körmökön ez annyira nem jön át, de ettől függetlenül igazán szép sötétlila. Egyszerűen imádom. Nem is csodálkozom, hogy Vikinek is egyértelműen ez lett a kedvence.
Mellé az arany lakk is szép, egy kicsit sárgás színű, de nem olyan tolakodó módon. Hogy egy kicsit hangulatba hozzam a manit, kipróbáltam, hogy a lakkok körömnyomdával kompatibilisek-e. Meglepődve tapasztaltam, hogy a híg állag és a kb. 70%-os fedés ellenére igen.



A következő alany a valami rózsaszínes, szerintem kicsit vintage jellegű Antiqe Rose. Üvegben ő az első, a mályvába hajló rózsaszín alapban úszkáló kis arany mikroszemcsék elbűvölőek. Amikor felkentem, akkor ért a csalódás. Nem is a gyenge fedés (3 réteg kell belőle) vagy a lassabb száradás. Egyszerűen nekem nem áll jól ez a szín. Nem tetszik a körmömön. Annyira sápasztó. Pedig nagyon szerettem volna, ha működik. Sebaj, anya odáig van ezekért a színekért, megkapja ajándékba, de akkor is elkeserítő, hogy a legjobban várt lett a legkevésbé bevált. Nem is takarítgattam a körmöm, felkentem, fotóztam és le is mostam.


Végezetül az utolsó kettő, a nude-ba hajló kapuccsínószín Case study és a sejtelmesen nőies Vintage wine.
A nude lakkot alapnak szántam a csillámos lakkokhoz, de önmagában is nagyon tetszik. A vöröske pedig kellemesen meglepett, mert nem az a nagyon durva bordóspiros arany mikrocsillámokkal, aminek elsőre az üvegben tűnik, hanem sokkal inkább érett meggy színű, amin megcsillan a nyári napfény.
Ezzel a kettővel szivacsos manit készítettem, imádtam viselni.

 Egy rétegben
 Az elkészült mani
  
Ti vettetek valamit az Essie-től mostanában? Kihasználtátok az akciót?Melyik a kedvenc Essie lakkotok?
(A bejegyzésben a lakkok neveire kattintva élethűbb swatchot találhattok külföldi bloggerinák által tesztelve)

2014. február 2., vasárnap

Ételrendelés, avagy a lusta háziasszony esete a vacsorával

Hányszor történt már meg veletek az, hogy fáradtan hazaesve a munkából/előadásról nem volt kedvetek főzni, vagy megkívántátok a pizzát, de nem volt otthon sajt, és így ugrott a házi pizza? Én imádok főzni, mégis van úgy, hogy egy hosszú nap után nem kívánok mást, csak elnyúlni a gép előtt és sorozatokat bambulni egész este. Nos, ilyenkor szoktam felkeresni a Netpincért, és rendelni valamit. Ha ünnepelek, akkor rántott camembert sajtot, ha valami olcsóra vágyom, akkor pizzát. Azért is szeretem a Netpincért, mert nagyon sok étterem megtalálható rajta, pécsi kajáldákból is nagy a választék. Persze ott van a kedvenc kebaposom, vagy a párom kedvenc hamburgerese, nah ők pont nincsenek rajt a listán. Szerencsére van saját rendelőfelületük a honlapjukon, de néha egyszerűbb csak telefonálni. Ha Zalaegerszegen vagyok, akkor szívesebben megyek étterembe. Valamilyen titokzatos oknál fogva ott a kiszállítás az árakon is meglátszik, a kedvenc pizzám a kedvenc pizzériámban kb. 900 Ft, kiszállítva 1300. Nem mintha nem érné meg úgyis, de hát az elv ugye elv.

Hogy miért is hozom fel ezt a témát? Azért, mert nagy meglepetésemre engem is megkerestek a Foodpandától, hogy írnék-e néhány szót a szolgáltatásról. Mivel elég sokszor rendelek, testhezálló a téma számomra.


Gyorsan be is jelentkeztem, hogy megnézzem kicsit közelebbről, miről is van szó. Alapvetően azt kell mondanom, hogy kb. ugyanúgy működik, mint a Netpincér, az alapszolgáltatás ugyanaz, nevezetesen hogy közvetítőként szolgál a fogyasztó és az éttermek között. Üdv a piacon kedves Foodpanda:)!

Az oldalon erről a következő olvasható:
"A Foodpanda online ételrendeléssel és étel házhozszállítással foglalkozik. Budapesten kívül országszerte több mint 50 városban; többek között Pécsett, Debrecenben, Győrben és Szegeden könnyíti meg az ételrendelést. A Foodpanda feladata, hogy minél egyszerűbben és gyorsabban finom ételt varázsoljon megrendelői asztalára. Több mint 100 étterem és számos ízvilág várja az enni vágyókat; magyaros ételek, burger, kínai konyha, sushi, pizza - minden, amit az éhes pocak megkívánhat. Legyen szó reggeliről, ebédről vagy vacsoráról, levesről vagy egy szaftos steak-ről, a Foodpanda mindenkinek tartogat valami finomságot. Ha nem tudod, hogy mit rendelj, böngéssz napi akcióink között, válassz ki egy szimpatikus konyhát, vedd szemügyre a szimpatikus éttermeket, majd a rendelésed leadása után várj az ételfutár érkezésére."


Ami a Foodpanda mellett szól:
A honlap könnyen kezelhető, fiatalos a megjelenés, és nagyon impozáns éttermek találhatóak a listában, főleg Budapesten. Én amondó vagyok, hogy ha tényleg sikerül megnyerniük máshol is az elegáns, ne adj Isten egyébként kiszállítással nem foglalkozó éttermeket, ahol saját futárokkal dolgoznak, az elég nagy piaci előnyt jelenthet azokkal szemben, akik csak egy internetes felületet biztosítanak, de nem rendelkeznem saját futárokkal. Nem tudom, hogy ez most hogy van a Pandánál, de a bemutatkozásból azt vettem ki, hogy így.
Telefonos alkalmazást is fejlesztettek, szóval az is plusz pont. Jah és hogy maga a Foodpanda nemzetközi, azaz a világ más részein már nagyon szeretik, szóval tényleg nagy esély van idővel a még klasszabb és sokszínűbb szolgáltatásra.

Amiben még van mit fejlődni:
A pécsi étteremkínálat egyelőre elég pizzaközpontú, egysíkú. A szolgáltatások bővítése is a pandások előtt áll még. Olyasmire gondolok, hogy értékelés, étteremkritikák, stb.
A honlapon még elég kevés konkrét információ található, le kell vetkőzni a gyerekbetegségeket.

Körülbelül ennyi lenne, biztosan tesztelem majd a rendszert párszor, mert egy próbát mindenképpen megér, de egyelőre, azt hiszem, én maradok a Netpincérnél, és majd meglátjuk, hova fejlődik a Panda.

(Az iromány a Foodpanda megkeresése kapcsán készült, de a saját véleményemet tükrözi. Jobb híján a szponzorált bejegyzés címke alá teszem.)
Ha még olvasnál a témában, itt van néhány link:
http://burger.blog.hu/2013/04/20/foodpanda
http://index.hu/gazdasag/2013/05/08/betort_az_hozzank_a_foodpanda/
http://figyelo.hu/cikkek/berlini-pezsges---foodpanda